BE vagy KI?
… a kiút a sötétségből
Nemrég a piaci “láthatóságról” beszélgettem egy barátommal. Hisz teljesen mindegy, hogy milyen szakmát képviselsz, ha nem vagy látható (főleg online), akkor valójában nem is létezel! A beszélgetés célja nem az volt, hogy kijelentéseket tegyünk a nyilvánvaló dolgokról, nyilván… hanem inkább azt firtattuk, hogy mekkora a valóságtartalma ezeknek az online megjelenéseknek. És itt nem tini trendekről beszélünk, hanem olyan felnőtt szakmai oldalakról, ahol az emberek egymásnak díjakat osztogatnak, végeláthatatlan siker sztorikat posztolnak és ezzel egyidőben, természetesen, próbálnak eladni valamit, amitől te is hasonlóan boldog és sikeres lehetsz. A fő kérdés az, hogy ezeknek az önérvényesítő kiáltványoknak hányada igaz?
Egy bizonyos pontos a barátom felhörren: ”Könyörgöm! Az emberek nem az igazságot akarják, hanem csak boldogulni…” Úgy tűnik, ez nem egy új keletű közhely, hisz Platón óta, nem sokat változott. Eszembe jutott a barlang analógiája Az Állam-ból. Leírja, ahogy az embereket láncra verve, fogva tartanak egy barlangban. Annyira szorosan le vannak láncolva, hogy sem jobbra sem balra nem tudnak nézni, hátuk a barlang kijárata fele néz és semmit nem látnak, csak az előttük levő falat. Telik az idő, és az éjszakában látják rávetülni a kinti árnyékokat az előttük lévő falra, a barlang bejárata előtt égő tűz fényében. Ahogy telik az idő, ez válik a valóságukká, amelyben a világot a láncaik, a tűz pislákoló fénye és a falon lévő árnyékok alkotják. Egy tipikus szókratészi fordulatban, az egyikük kiszabadul a barlangból. Felvezetik egy domb tetejére, ahonnan ráláthat a környékre, miközben a nap tüze égeti a bőrét és a szemét. Mikor a szeme hozzászokik a fényhez, körülnéz és kénytelen egy új valóságot észlelni. Az igazság az, hogy fogságban vannak tartva! A következő fordulatban, főszereplőnk ismét láncra verve, háttal a kijáratnak, visszakerül a barlangba. Ezen a ponton már mindannyian sejtjük mi történik: a szeme nem tud hozzászokni a barlang sötétjéhez, így a barlang falán táncoló árnyékokat sem látja már. Teljesen mindegy, hogy mennyit áradozik a kint láttakról, mindenki más számára ő csak egy olyan figura, aki elment és vakon tért vissza. Na most tegyük fel, hogy megjelenik egy újabb “felszabadító”, aki felajánlja a barlanglakóknak, hogy kiszabadítja őket a sötétségből. Szerintetek vele tartanának? Tekintettel arra, hogy az egyetlen ember, aki valaha elment, „vakon” tért vissza, szerintem inkább megölnék, minthogy vele tartsanak! Az emberek nem az igazságot akarják, az emberek csak boldogulni akarnak…
De visszatérve az eredeti témához, mégiscsak nagyon sok olyan gurut, látnokot és egyébb szakértőt látunk, aki mégis tud olyan csodamegoldást ajánlani, amely seperc alatt oldja meg minden problémánkat. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges ez egyáltalán? Van olyan, hogy csak “letöltjük” valaki más algoritmusát és másnap már mindentudóan fütyörészve sétálunk a naplementébe? Eléggé valószínűtlen…
De eszembe jut egy másik sztori.
Sheldon Kopp Ha Buddhával találkozol az úton, öld meg! — című könyvében, egy régi szúfi legendát ír le. Egyszer volt, hol nem volt, egy vándor a bolondok földjére téved. Itt azt látja, hogy mindenki fejvesztve menekül a mezőkről. Mikor megkérdi, hogy miért menekül mindenki, a helyiek elmesélik neki, hogy egy kegyetlen szörnyeteg lakozik a mezőiken. Mi több sem kell mi hősünknek, útnak indul fellelni a szörnyet. Nem kicsi volt meglepetése, amikor rájött, hogy a baljós szörnyeteg, amitől a helyiek féltek, nem más mint egy görögdinnye. Nyomban elő is kapta kardját, levágja a dinnyét és hóna alá csapva megindult a falu fele. Büszkén kínálgatta a felszeletelt dinnyét a helyieknek. De a helyiek annyira megrémültek (immáron tőle…), hogy előkapták vasvilláikat és kiűzték a faluból a kóbor vándort. De nem sok idő telik el, mielőtt megjelenik egy másik kóbor vándor bolondok földjén. Amikor megtudta, hogy a helyiek rettegnek a görögdinnyétől, gyorsan elkotródott ő is a mezőről, csatlakozva a falusiak téveszméihez. Mivel azonban tudta, hogy a görögdinnyétől nem kell félni, sikerült lassan megtanítania a falubelieket, hogy nem kell félni a dinnyétől. Sőt, idővel arra is megtanította őket, hogyan tudnak maguk is dinnyét termeszteni. Mint kiderül, nincs gyors megoldás a változás folyamatára.
De miért is releváns mindez? Azért, mert úgy tűnik, hogy a történelem évezredek óta hasonló történeteket mesél. Ennek ellenére mi, a mai napig várjuk a “csodapirulát”, amely majd megoldja minden problémánkat. Talán ez az oka annak, hogy a „segítő ipar” mindig talál valami csodamegoldást. Mert ugye az emberek csak boldogulni akarnak…
De mit is jelent boldogulni? Képzeld el azt, hogy egy dobozban rekedtél. Tudod, hogy ez így nem oké, és valamerre haladni kellene. Ekkor megjelenik a kóbor vándorod, aki felajánlja, hogy a dobozt kicsit odébb tolja neked. Belemész, ő meg teszi a dolgát, és odébb mozdít. Látszólag van haladás, de ennek ellenére még mindig a dobozban vagy… Elég lesz ennyi? Továbbra is fogságban vagy, de most már nem csak a doboz köt, hanem a kialakuló függőségi viszony is. És ez egy nagyon jó üzlet lehet bárkinek, aki a doboz-tologató iparágban mozog, viszont annál rosszabb annak, aki ezért fizet is. A nyilvánvaló anyagi veszteségeken túl, annál nagyobb kár nem érheti az ember önbecsülését, mint amikor beszáll egy ilyen mókuskerékbe, amely nem vezet sehova. Úgy érzed, hogy folyamatosan teszed a dolgod, de azon a kis haladáson túl nem történik semmi, azon kívül, hogy egyre rosszabbul érzed magad. Miért is? Mert a fejlődés nem valós. Ez csak illúzió. Aki valójában segíteni akar, az tudja, hogy mindez idő, meló és sok esetben fájdalom. Mert mielőtt bármi jobb lenne, sok esetben, előbb rosszabb lesz.
Úgy tűnik, hogy a történelem ősidők óta felhatalmaz minket arra, hogy időt szánjunk a tanulásra és az igazság meglátására. Legyen az bármilyen munkahely, barát, párkapcsolat vagy “guru” aki megoldásként ajánlja fel magát minden problémádra, érdemes enyhe fenntartásokkal kezelni. Találj magadnak egy olyan személyt, aki segít rálátni arra, hogy egy dobozban ücsörögsz. Aki segít ebből kimászni és egy ideig utadon kísér.
Mert az igazság megéri, és mert jó beleharapni abba a szelet görögdinnyébe!
