ÖNISMERET
Miért jó ha van önismeret, de leginkább miért rossz az, ha nincs?
Nem egyszer kerestek már meg kezdő vezetők a következő kérdéssel: “Eri, hogyan tudnám mással érzékeltetni azt, hogy kicsit fejleszteni kellene az önismeretét?”. Hát… Jó kérdés! Többnyire azt szoktam mondani, hogy az önismeret hiánya olyan, mint a büdös zokni. Sosem annak tűnik fel, aki hordja. Környezete viszont annál inkább bánja…
A vezetői szerep egyik legfontosabb feladata, hogy határozott tükröt tartson. És ez nem egy hálás feladat. Ez sem… Mert általában, ha a tükör nem azt mutatja, amit a másik látni szeretne, akkor kis eséllyel tudjuk fenntartani a “jófej főni” szerepét. Na de erről máskor! Most önismeret. 🙂
Emlékszem az egyik ilyen vakfolt kürettázsra, ami nekem nagyon fájt. Vezetőként mindig is fontosnak tartottam az önismeretet, és mint minden jó vezető (ej!), én is magammal kezdtem. Beiratkoztam egy coach képzőbe, mert akkor még azt hittem van köze a coachingnak a vezetéshez, és hirtelen a sűrűjében találtam magam.
A PCM® oktatás keretében, egy végtelennek tűnő kérdés sorból álló teszt végén, megjött a diagnózis: “elvhű fázis”. Olvasva az elemzést, olyanokat mondott rólam, hogy: “Ön elkötelezett, kiváló megfigyelő és lelkiismeretes. Kívánhat-e bárki ennél többet egy munkatárstól? Ön képes megfogalmazni véleményét, általában nagyon is határozottan, és erős meggyőződése kiállja a legkeményebb kritika próbáját is. Véleményét habozás nélkül megosztja másokkal, és érvei meggyőzik a többieket. Ha Ön elkötelezi magát valami mellett, akkor ahhoz hűen ragaszkodik és őszinte lelkesedése mindenkit meggyőz.” Na, igen. Ez eddig stimmt! Aztán sajnos tovább olvastam…
A kevésbé léleksimogató részeknél, mert hát ilyen is kell legyen, ilyenek voltak: “valószínűleg egyfajta felsőbbrendű érzés keríti hatalmába, vagy úgy érzi, hogy győzedelmeskedett a helyzet és a többiek fölött. Egyre kritikusabb lesz a környezetével szemben, hiányolja elkötelezettségüket, lojalitásukat, megbízhatóságukat, vagy hitüket Önben és a cégben. Lehet, hogy megpróbálja rájuk erőltetni meggyőződését, a végsőkig küzd az igazáért, melyről kétséget kizáróan hiszi, hogy igazságos, méltányos vagy korrekt. Nem kizárt, hogy papol és prédikál a többieknek…”. Ne már!
Mint az iskolában az lepontozott dogával a kézben, megyek reklamálni. Itt valami hiba csúszott a rendszerbe. Az oktató csak mosolygott, és azt mondta: “majd megérted…”.
Másnap reggel üzleti útra indultunk a főnökömmel. Mivel továbbra sem tudtam magam túltenni az olvasottakon, tovább bontogattam a szálakat. Természetesen nem azért, mert a saját meggyőződésem szerettem volna erőltetni… Elővettem az elemzést, felolvastam a főnökömnek és hozzátettem a véleményem: “én nem ilyen vagyok! Mindenki véleményét tiszteletben tartva, inkluzív, demokratikus döntésekre törekszem.” Főnököm leveszi a szemét az útról és hosszasan átnéz rám.
Mikor bizonyára rájött, hogy a kijelentésemben sem irónia, sem szarkazmus nem volt, visítva kezdett röhögni. Hogy az értetlenséget (ami gondolom markánsan kiült az arcomra) oldja, hozzátette: “Eri, nálad fekete-fehérebb ember nincs a világon! Vagy úgy van ahogy mondod, vagy nem létezik!”. Na igen. Ilyen a jó tükör…
Ha valami jót akarsz, szerezd meg belülről…
Mi ilyenkor a teendő? Vagy elhiszem, vagy nem. Természetesen pár napig (hétig, hónapig) értetlenkedtem még én is, aztán elfogadtam, hogy ezzel dolgom van. Még több visszajelzést kértem, mások ezt hogy látják, de leginkább elkezdtem önmagam figyelni. Mint kiderült, a környezetemben sok olyan kapcsolatom volt, akik ebből semmit nem érzékeltek. Igen, valószínüleg azért, mert ezek olyan kapcsolódások voltak, ahol találkoztunk, beszélgettünk, mosolyogtunk és jól voltunk. Szóval olyan nagy problémák nem voltak.
Mert mikor is jelentkeznek a negatív viselkedésminták? Amikor nem vagyunk jól, amikor valaminek tétje van vagy épp egy kilátástalan probléma megoldásával szembesülünk. Röviden összefoglalva: stresszben mindenki hülye. Ilyenkor érdemes leginkább figyelni magunkat. Meg leginkább nem akarni meggyőzni mást a saját véleményünkről. Amikor gondolatban előjöttek a “nem hiszem, hogy…” és “nem igaz, hogy…” gondolatok, akkor értem tetten magam. Ettől a ponttól érdemes tudatosan figyelni arra, hogy mi az ami el is hagyja a szájunkat.
Ha rendszeresen szembesülsz olyan visszajelzésekkel, amelyek lecsapják a biztosítékot, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy lehet valami igazságtartalma. Az előbb leírt helyzethez hasonlóan, próbáld tetten érni magad. Ha a másik oldalán vagy, akkor pedig próbálj meg igazságos és hiteles tükröt tartani. Kapcsolataink minősége a saját felelősségünk, bármelyik oldalán állunk.
Ha szeretnéd önismereted fejleszteni, keress bátran! SzakÉRTSDmeg magad programom erre a célra fejlesztettem. Vedd fel a kapcsolatot és szívesen küldök további részleteket!
