PCM-Process Communication Model®
Mi is az a PCM®? Azaz Process Communication Model®.
Ahogy már korábban írtam, személyesen nagyon jó kapcsolatom van a PCM®-el. Mint minden jó kapcsolat, ez is rögös úton indult, de minél inkább sikerült meglátnom magam a PCM® tükrében, annál jobban megszerettem. Saját tapasztalatomra alapozva, beépítettem önismeret fejlesztő programjaimba, hisz egy nagyon hasznos eszköz a saját vakfoltjaink feltárására.
A modellt Taibi Kahler, amerikai pszichológus, dolgozta ki a 70-es években. Ő, Eric Berne munkásságára épített, így helyenként felismerhetjük benne a tranzakcióanalízis elemeit. De a lényeg nem az, hogy milyen technika van mögötte, hanem hogy mire használjuk.
Mindig azt mondom, hogy minden ilyen eszközt, használjunk ténylegesen eszközként. Egy támpont, amit saját énünk kiterjesztéseként tudunk használni azzal a céllal, hogy másokkal könnyebben kapcsolódjunk. Könnyebben tudjuk őket motiválni, valamint a konfliktusos helyzeteket jobban megértsük és jobban tudjuk őket hasznosítani. Olyan mint az ecset festés közben. Bár nem részem, mégis tudom úgy kezelni, hogy pont azzal az erővel és mozdulattal érjen a vászonra, amivel azt az ecsetvonást érem el, amit szeretnék.
Az elméletben hat személyiségtípust azonosított be Kahler. És ami a legjobb, hogy mindenkiben valamilyen mértékben jelen van mind a hat. Ezért szeretem annyira ezt a modellt, mert azt mondja, hogy bármennyire másak vagyunk, mégis bennünk van a lehetőség, hogy jól viszonyuljunk egymáshoz.
Az elmélet a szerint, a személyiségünket a hat személyiségtípus szerkezete képviseli. Ez egyediségünk kulcsa a világban. A hat beazonosított személyiségtípus a gondolkodó, elvhű, harmonizáló, álmodozó, lázadó és mozgató. A modell egy hat emeletes ház analógiáját használja a személyiségünk ábrázolásában. Ebben az építményben, a legerősebb személyiségtípusunk lesz a “bázis”, azaz a földszint.
Fontos kiemelni, hogy egyik személyiségtípus sem jobb mint a másik. Mindegyiknek meg van a saját szerepe és létjogosultsága. Az, hogy mennyire erős bennünk az adott személyiségtípus sok mindentől függhet. A jó hír viszont az, hogy tudatosan, az önismeretünket fejlesztve, az adott emeletek “belakottságát” lehet növelni. Tehát ha egy olyan kapcsolatba, munkakörbe kerülünk amelyben más személyiségtípus használata szükséges mint a bázisunk, akkor azt tudatosan fejleszthetjük.
A PCM®-ben ezt “liftezésnek” hívjuk. Minél feljebb van a házikónkban egy adott személyiségtípus, annál több energiára van szükségünk ahhoz, hogy hozzáférjünk. Minél magasabban van, annál nehezebben érthető számunkra. Ezért érezhetjük néha azt, hogy egyes kollégáink mintha a Marsról pottyantak volna közénk. Nem… Bennünk is van marslakó, csak lehet ritkán látogatjuk meg.
De mit is jelent a “liftezés”? Ha sikerül felismernünk kollégánk bázis személyiségtípusát, akkor be tudjuk azonosítani, hogy milyen “nyelven” szólítsuk meg. Ez nem más, mint figyelni arra, hogy mit (verbális) és hogyan (nem-verbális) kommunikálunk. Mert a megszólítás módjából tudunk következtetni arra, hogy hogyan fog alakulni a beszélgetés. Ha betalálunk a csatornába és ugyanazon a frekvencián van az adó mint a vevő, akkor nyertünk. Ha nem, akkor elég hamar elkezdjük a stresszünket mutatni. Az én gondolkodó bázisom esetén ez általában úgy néz ki, hogy: “Mit nem értesz?!?”. Ha a vevő nem veszi az adást, akkor érdemes egy új csatornán próbálkozni. 🙂
Rövid példa: ha a kolléganőnk könnybe lábadt szemekkel közelít, hogy meghalt a cicája, akkor ne arról kezdjünk el kiselőadást tartani, hogy a macska átlag élettartamához képest statisztikailag a Cirmi túlteljesített, meg amúgy is a táplálkozásából adódó túlsúly már nagymértékbe túlterhelte szervezetét, hanem egy kedves mosollyal öleljük meg és ismerjük el szomorúságát!
És itt jön az a pont, amikor mindenki elkezd kézzel-lábbal tiltakozni. Nemár, ez annyira mesterkélt! Ez nem én vagyok! Dehogynem! Visszatérnék a festő analógiához. Ez egy eszköz. Egy kiterjesztett valóságunk, amiben nem meghazudtoljuk magunkat, hanem egyszerűen tudatosan kommunikálunk másképp. Minden esetben őszinték maradunk magunkhoz és a másikhoz. OK-OK-ban vagyunk. (Mint minden más kommunikációs helyzetben, ugyebár?).
“A személyiség sikeres gesztusok töretlen sorozata…”
Egy ennél egyszerűbb analógia az idegen nyelv tanulása. Még akkor is ha tudjuk, hogy sosem megyünk vissza egy adott országba nyaralni, vesszük a fáradságot, hogy pár alap kifejezést megtanuljunk. Mert mekkora öröm az, amikor az olasz hentestől már ki tudom kérni a mortadellás szendvicset olaszul! És nem azért, mert két mondattal okosabb lettem, hanem azért, mert látom az örömet az arcán, mert még öt percig hallgatom bólogatva az olasz halandzsát amit ont rám és mert mindketten vihogva köszönünk el. Létrejött egy őszinte, emberi kapcsolat. Erőfeszítést tettem azért, hogy az ő személyét elismerjem és elfogadjam, ahelyett, hogy azzal indítsak: “Do you speak English?”, amibe az ő potenciális kudarcát már előre bele is kódoltam.
Így megy ez a mindennapi, anyanyelvű kapcsolatainkban is. Ha vesszük a jeleket, hogy a másiknak mi az igénye és ennek megfelelően kommunikálunk, sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy egymásban a stressz reakciókat fokozzuk és konfliktusba kerüljünk.
Mindenki úgy jó, ahogy van. De ha épp leüvöltjük anya fejét (már 2654-jére életünkben) és érezzük, hogy ezen változtatni kéne, akkor ez egy jó lehetőség. Ha meguntuk, hogy a gyerekkorban berögzült sémák mentén mozgunk és szeretnénk kivergődni játszmáink pókhálójából, akkor gyertek önismeretet fejleszteni!
SzakÉRTSDmeg magad programom erre a célra fejlesztettem. Vedd fel a kapcsolatot és szívesen küldök további részleteket!
